Heti PénzPiac – 2023.09. hét
Emelkedő hozamok
Az alábbi összefoglalónk a hét fontosabb pénzpiaci- és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehettek és lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Magyarország
A héten nem kaptunk érdemi új információt a hazai gazdaság állapotáról, a Magyar Nemzeti Bank azonban hozott néhány monetáris politikai döntést. A pénzpiaci meghatározó kamatszintek ugyan nem változtak (a szinten tartás is egy döntés), de a bankrendszer kötelező tartalékaira fizetett kamatokat csökkentette. Azt is előre vetítette a jegybank vezetése, hogy egyelőre nem lát lehetőséget az általános kamatkörnyezet enyhítésére. A nemzetközi folyamatokat figyelve azt is észrevehetjük, hogy a forint eddigi hatalmas kamatelőnye szűkülni fog a következő hónapokban (a további európai és amerikai kamatemeléseket borítékolhatjuk) – érthető tehát az óvatosság a monetáris döntéshozóink részéről.
A hazai állampapírpiac mindenesetre stabilan tartotta magát fenti események és az ütemesen emelkedő fejlett piaci hozamok mellett is.
A forint teljesítménye pedig imponáló: az euróval szembeni árfolyam már az egy évvel ezelőtti, 374 körüli szinteken jár, ezzel már 13 százaléknál is többet javított a tavaly október közepi 432-es értékhez képest.

Eurózóna – Európai Unió
A héten kedvezőtlen februári inflációs adatokat kaptunk az Eurózónából: a német adat a várakozásoknál kisebb mértékben csökkent, míg a spanyol és francia mutató még nőtt is az előző hónaphoz képest (mindezek a fejlemények azért aggasztóak, mert az energiaárak jelentősen mérséklődtek az utóbbi hónapokban). Emiatt megerősödött a piaci szereplők azon vélekedése, hogy az EKB-nak még sok a teendője az infláció legyőzésével kapcsolatban: elsősorban a kamatszintet kell a megfelelő szintre emelnie, ami a jelenlegi várakozások alapján a 4 százalékot jelentheti (a két hét múlva esedékes lépés +0,5 százalék, aztán a második negyedévben még 2 x +0,25 százalék lehet – feltéve, hogy az infláció időközben nem mutatja hirtelen a kedvező fordulat jeleit, vagy egy gazdasági visszaesés nem „szól közbe”).
Az állampapírhozamok is reagáltak a meglóduló kamatvárakozásokra, új lendülettel évtizedes magasságokba emelkedtek.
A teljes heti pénzpiaci összefoglalót az Adózóna oldalán olvashatja el.