Heti PénzPiac – 2023. 06. hét


A kétarcú gazdaságok

Az alábbi összefoglalónk a hét fontosabb pénzpiaci- és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehettek és lehetnek a hazai vállalkozások életére.

Magyarország

A heti fontosabb gazdasági adataink a 2022. decemberi külkereskedelmi egyenleg, az államháztartás 2023. januári számai, valamint a szintén az év első hónapjának inflációs adatai voltak. A kivitel-behozatal passzívuma ugyan jelentősen csökkent a korábbi hónapokhoz képest (mindössze mínusz 155 millió eurót tett ki), de az éves érték így is mínusz 8,3 milliárd euró volt, ami az elmúlt két évtized legnagyobb hiányát jelenti – igaz, ebben legnagyobbrészt a drasztikusan megdrágult energiaimport játszotta a főszerepet.

A büdzsé 143,6 milliárd forint negatívumot termelt, ami 2018 óta nem látott kedvezőtlen érték. A fogyasztói árindex 25,7 százalékot mutatott, ennél magasabb szintet utoljára 1996. februárban láthattunk (közel 27 éve!). A drágulás ezzel azonban jó eséllyel elérhette lokális csúcspontját: az utóbbi időben több olyan elemzés látott napvilágot, amely azt valószínűsíti, hogy – a piaci folyamatok eredményeképpen – 2023. év végére már ismét egyszámjegyű lesz az inflációs mutató Magyarországon.

Az állampapírpiac már korábban megelőlegezte ezt az optimizmust, és a héten is kedvező folyamatokat láttunk: csökkentek a hozamok (az aktuális értékekből néhányat tartalmaz a lenti táblázat).

A forint is jól tartotta magát: az euróval szembeni árfolyam a hét elején ugyan felpattant 385-ről 395-ig, de aztán ismét a 385-ös szintet vette célba. Az amerikai dollár viszont némi erőt mutatott, az okokat lejjebb részletezzük.

Az előző heti pénzpiaci elemzéshez kattintson ide: Heti PénzPiac 5. hét – Kamatdöntések, leminősítés ellenére izmos forint

Eurózóna – Európai Unió

Az európai gazdaságok felől szinte csak jókat hallunk az utóbbi időben: a legfrissebb adatok szerint az infláció csökkenő trendet mutat szinte minden tagországban (az előrejelzések szerint hamarosan Magyarországon is), az ipari termelési adatok a vártnál kedvezőbben alakulnak, talán csak a lakossági fogyasztási adatok hagynak némi kívánnivalót maguk után. 

A teljes heti pénzpiaci összefoglalót az Adózóna oldalán olvashatja el.


Comments are closed.