Személyi jövedelemadó bevallás – Hogyan?
Sok munkáltató vállalja a munkavállalói részére az éves bevallás elkészítését, de sokan maradnak, akiknek ezt maguknak kell megoldaniuk. Erre pedig két lehetőségük van: elkészítik sajátkezűleg, vagy szakember segítségét kérik. Március végén már igencsak nehézkes olyan szakembert találni, aki még vállalni tud egy-egy szja bevallást. Ezért most azoknak is szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, akik magukra maradtak és el kell készíteniük a saját bevallásukat.
Kezdjük az alapoknál
Mi is a személyi jövedelemadó bevallás? Magyarországon az szja törvény alapján alapvetően a magánszemély minden jövedelme adóköteles, melynek mértéke 15%. Persze ez a gyakorlatban nem teljesen így van, hiszen maga az szja törvény is tartalmaz számos kivételt. Az adó mértéke pedig különböző adókedvezményekkel csökkenthető is.
Az adót bevallani évente, összesítve szükséges, de az adóbevételek folyamatossága érdekében adóelőleget kell fizetni. Munkabérünk után például ezt megteszi a munkáltató, de bizonyos bevételek után saját magunknak kell az adót év közben megállapítani és befizetni.
Hogyan lehet teljesíteni a bevallási kötelezettséget?
A NAV 2024-ben is elkészítette a rendelkezésére álló adatok alapján minden magánszemély részére az adóbevallási tervezetet a 2023-as évre vonatkozóan. A tervezet elérhető az eSzjafelületen ügyfélkapus bejelentkezés után. Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval annak a NAV postai úton küldte meg a tervezetet, már amennyiben ezt kérte. Ha ez elmaradt, akkor már csak személyesen lehet kérni az ügyfélszolgálatokon.
Ha a tervezetben szereplő adatokkal a magánszemély egyetért, nem talál benne hibát, úgy elegendő a tervezetet elfogadni. Elfogadás nélkül is 2024. május 21-én automatikusan érvényes bevallássá válik.
Amennyiben a tervezetben nem helyes adatok vannak vagy hiányosak, akkor módosítani kell elfogadás előtt.
Bizonyos magánszemélyeknek egészen biztosan hozzá kell nyúlnia a bevalláshoz. Ilyenek az ÁFA fizetésre kötelezett magánszemélyek, egyéni vállalkozók és őstermelők. Mivel az ő jövedelmükről a NAV-nak nincs év közben tudomása, így nem tud belekerülni a tervezetbe, azt mindenképpen a magánszemélynek kell beleírnia.
Szükséges előkészületek
Nagyon fontos átgondolni az egész évet és számba venni minden bevételt. Érdemes összekészíteni valamennyi igazolást, amit munkáltatótól, kifizetőtől vagy bármilyen más szervtől kaptunk. Ilyen a 23M30-as nyomtatvány, ami a munkabérből származó jövedelmet igazolja. Elő kell venni az egészségpénztártól, magánnyugdíjpénztártól, biztosítóktólkapott igazolásokat is. Ha volt táppénz, CSEDvagy GYED, akkor a Magyar Államkincstártól kapott igazolásra is szükség lesz. Amennyiben munkanélküliidőszak is volt, melyre álláskeresési járadékot vagy segélyt folyósítottak, akkor az erről szóló igazolás is legyen kéznél.
Ha volt bármilyen tőkepiaci ügylet, értékpapír, részvényeladás vagy kriptoeszközzelszerzett jövedelem, akkor ezekről is kellett kapni igazolást, melyre szintén szükség lesz.
Amennyiben volt 2023-ban ingatlaneladás, akkor kell róla az adásvételi szerződés és minden hozzá kapcsolódó dokumentum. Ilyen például az ingatlan megvételéről szóló szerződés, ha nem régebbi, mint 5 év, az illeték határozatok, az ügyvédi munkadíjak. Ezeket mind le lehet vonni költségként, mellyel csökkenthető a fizetendő személyi jövedelemadó.
Bevallás kitöltése
A bevallást két felületen lehet kitölteni. Az egyik a már előbb említett eSzja oldal, ahol ügyfélkapus bejelentkezés után láthatóvá válik a magánszemély szja tervezete. Ha valakinek nincs ügyfélkapuja, akkor is ki tudja tölteni a bevallást ezen az online felületen, amit utána kinyomtatva tud eljuttatni a NAV-hoz.
A másik lehetőség az ÁNYK program, vagyis Általános Nyomtatványkitöltő Program. A nyomtatványt 23SZJA – vagyis 2353-as bevallás néven találjuk meg.
Maga a program egyébként nagyon hasznos és egészen jól használható az szja bevallás kitöltésére is. Első látásra kicsit bonyolultnak tűnik egy laikus szemnek, de az első hátborzongás után meg lehet vele barátkozni. Ingyenesen letölthető innen, a hozzá tartozó nyomtatvány pedig innen.
eSzja kitöltése
A felületen minden témacsoportokra van bontva. Ha nem tudjuk pontosan mit keresünk érdemes inkább mindent végig kattintani. Minden egyes rovat mellett található egy kérdőjel, melyre kattintva előhívható a súgó, ami nagyon szépen leírja mindenhol, hogy pontosan mit is kell oda beírni.
Ezen kívül elérhető egy kitöltési útmutatóis, melyben még részletesebben olvasható, hogyan is kell kitöltenünk az egyes pontokat.
A bal oldali menüsávban találhatóak a témakörök, melyekre kattintva a jobb oldalon kinyílnak az egyes pontok.
Ami a legtöbb embert érinti, az a Munkaviszonyból és más, nem önálló tevékenységből származó jövedelem, a Más önálló tevékenységből származó jövedelem, az Ingatlan értékesítésből származó jövedelem rész.
Az adókedvezményekérvényesítését is fel kell tüntetni a bevallásban akkor is, ha azt már év közben igénybe vettük a munkáltatónál, kifizetőnél. A témakör listából kiválasztható a családi kedvezmény, személyi kedvezmény, első házasok kedvezménye.
A rendelkező nyilatkozatok részben találhatóak az egészségpénztári, magánnyugdíj pénztári befizetések után visszaigényelhető adóra vonatkozó adatok.
A személyi jövedelemadó elszámolása témakör alatt szerepelnek az éves összesített adatok, mely alapján kijön az egyenlegünk. Amennyiben a megállapított adó egyenlő a befizetett adóval, akkor nincs további teendőnk. Ha fizetendő adókeletkezik, azt a bevallási határidőig, azaz 2024. május 21-ig be kell fizetni. Ha visszaigényelhető adókeletkezik, akkor pedig rendelkeznünk kell az összeggel.
Vagy átvezetést kell kérni, amikor az adófolyószámlán marad a pénz, esetleg másik adónemre átvezetést kérünk, vagy pedig kérhető az adó kiutalása bankszámlaszámra, esetleg postai címre.
Ellenőrzés
Amikor kész a bevallás mindenképpen futtatni kell egy ellenőrzést. Ha bármi hibát talál benne azt pontosan jelezni fogja a hibaüzeneteknél. Amíg hibát mutat, addig nem lehet beküldeni a bevallást. A figyelmeztetés nem biztos, hogy hiba, lehet, hogy csak felhívja az adózó figyelmét például egy kedvezményre, vagy lehetőségre.
ÁNYK – 2353 kitöltése
Az ÁNYK felületén egy teljesen más kinézetű bevallással találkozhatunk, de tartalmilag természetesen ugyanaz. Érdemes letölteni a kitöltési útmutatót is a bevalláshoz, melyet majd jobb oldalon a függőleges menüsávban találunk.
Az előlaponkell nyilatkozni arról, hogy a bevallást magánszemélyként vagy egyéni vállalkozóként, esetleg őstermelőként kívánjuk teljesíteni, vagy teljes adattartalmú bevallást szeretnénk kitölteni. Ez utóbbi csak igazán haladó felhasználóknak javasolt, ugyanis ebben az esetben a bevallás összes füle és sora elérhetővé válik. Ez csak azért felesleges, mert a legtöbbre nem lesz szüksége egy „átlagos” magánszemélynek. Ha magánszemélyként kívánjuk beadni a bevallást, akkor már az első lépésnél nagy segítséget ad a program azzal, hogy például az egyéni vállalkozókra vonatkozó füleket nem is engedi kitölteni.
A főlaponszükséges megadni az azonosító adatokat és a bankszámlaszámot, amennyiben a visszaigényelhető adót bankszámlaszámra szeretnénk kiutaltatni.
Helységnév és dátum kitöltése kötelező. A dátum kitöltése után lesz elérhető az adó 1% nyilatkozat is.
Az A laponkell beírni a legjellemzőbb bevételeket, költségek és jövedelmeket. A B lapon találhatóak a különböző adókedvezmények, a C lapon pedig az összesítés, ahol látható többek között az adóegyenleg is.
A 01-es és 02-es lapokontovábbi nyilatkozatokat kell tenni az igénybe vehető adókedvezményekkapcsán. A 03-as laponaz egészség– és magánnyugdíj pénztáriadatok találhatóak. A 04-es lapon az elkülönülten adózó jövedelmeket vallhatjuk be.
Amikor készen van a bevallás mindenképp érdemes egy ellenőrzést lefuttatni, hogy megtudjuk van-e benne hiba. Az ÁNYK különböző színekkel jelöli a hibákat. Sárga hibaaz, ami igazából csak egy figyelemfelhívás, figyelmeztetés. Lehet egy lehetőség, de rákérdezhet arra is, hogy biztosan így gondoltuk-e? A piros hibaolyan hibát jelez, amit nagy valószínűséggel javítani kell. A kék hibapedig súlyos hiba, ilyen esetben nem is engedi beküldeni a bevallást a program.
Miután mindent kitöltöttünk és minden hibát javítottunk beküldhetőa nyomtatvány. Ezt a felső vízszintes menüsorból tudjuk megtenni: Kapcsolat az Ügyfélkapuval / Nyomtatvány megjelölése elektronikus beküldésre / Nyomtatvány közvetlen beküldése az Ügyfélkapun keresztül.Ügyfékapus felhasználónév és jelszó beírása után beküldhető a nyomtatvány. A beküldésről az ügyfélkapura fog érkezni egy feladási igazolás, egy letöltési igazolás és egy elfogadó nyugta.
Összegzés
Annak a magánszemélynek, akinek csak munkáltatótól származó jövedelme volt (munkabér) nagy valószínűséggel elfogadható a NAV által készített tervezet, kivéve, ha év közben nem érvényesített családi – vagy egyéb – adókedvezményt most szeretné érvényesíteni.
Akiknek van olyan jövedelme, amiről a NAV nem tud, biztosan ki kell egészíteniük a tervezetet.
Továbbá szintén biztosan ki kell egészíteni azoknak, akik ÁFA fizetésre kötelezett magánszemélyek, egyéni vállalkozók és őstermelők.
Alapvetően az eSzja felület és az ÁNYK program is rengeteg segítséget nyújt a kitöltéshez, de ebben kevésbé jártas személyeknek azért okozhat nehézséget. Azt javasoljuk, hogy ha valaki nem biztos a kitöltésben inkább próbálja meg szakember segítségét igénybe venni.
Ha nem találunk szakembert, a NAV ingyenesen hívható infó vonalán is kaphatunk segítséget: 1819, vagy személyesen az ügyfélszolgálatokon.
Sajnos a Global Tax-Office Kft. 2024-ben már nem tudja vállalni további szja bevallások kitöltését.